Így kezdődött minden!
A nevem Zoey. 16 éves vagyok és Agatha nénikémhez költöztem Párizsba, mert a szüleim úgy döntöttek, hogy körbeutazzák a világot. Szeretek rajzolni és imádok zenét hallgatni, főleg a rockot kedvelem. Az előző sulimban énekkarra is jártam, nem akarok dicsekedni de azt hiszem nincs annyira szar hangom. Elég vicces lány vagyok nagyon szeretek nevetni. Általában jól kilehet jönni velem. Persze kivételek mindig akadnak...
Ma lesz az első napon az új iskolámban, a Sweet Amouris Gimnáziumban. Nagyon izgulok. Reggel 6:30-kor a telefonom ébresztőjére riadtam fel.
- Mi a fene?!- majd kinyomtam a pityegő kütyüt. Hirtelen lefagytam. Ma van az ELSŐ napom! Gyorsan kipattantam az ágyamból, de akkora lendülettel, hogy fejre estem.
- Ez is csak velem történhet meg!- fújatattam a padlón hasalva. A zajra a nénikém nyitott be.
- Zoey, kicsim jól vagy?- nézett rám kétségbeesett fejjel.
- Igen persze- közben feltápászkodtam a földről. Mi bajom is lehetne?
- Készülődnöd kellene, mert el fogsz késni- mondta, majd kiment a szobámból. Igaza van, de mit vegyek fel? Milyen legyen a hajam? Ezekkel a gondolatokkal a fejemben indultam a szekrényem felé. 15 különböző szerelés felpróbálása után, végül egy szürke csőfarmer és egy lila-fekete pántos felsőt választottam, fekete magas szárú tornacipővel . Irány a fürdőszoba! Hosszú barna hajamat megfésültem, majd az oldalfonat mellett döntöttem. Megcsináltam a sminkem, semmi durvára nem kell gondolni, csak szempillaspirált és tust tettem fel meg egy kis alapozót.
- Zoey! Gyere reggelizni- szólt a nénikém.
- Megyek már!- ezzel felkaptam az oldaltáskám, beledobtam a vázlatfüzetem, tolltartóm és egy jegyzettömböt. Kész is vagyok. Jöjjön aminek jönnie kell. Lerobogtam az emeltről egyenesen a konyhába. A nénikém csokis croasant, pirítóst, rántottát és még szendvicset is készített.
- Ez egy hadseregnek is elég lenne, nénikém!- nevettem fel, majd lehuppantam a székre. Ittam egy pohár narancslevet és elindultam a suliba. Agatha néni persze egy rakat kaját csomagolt nekem. Az iskola 15 percre volt a házunktól. Bedugtam a fülesemet és elkezdtem hallgatni a Winged Skull legújabb dalát. Útközben elhaladtam egy butik és egy bazár mellett. Megérkeztem az új iskolámhoz. Óriási volt, leginkább egy kastélyhoz tudnám hasonlítani. Izgatottan léptem be a kapuján. Elindultam a folyosón. Egy idős, apró termetű nő lépett elém. Gondoltam Ő lehet az izgatónő.
- Jó napot kisasszony! Üdvözöljük az iskolánkban.
- Jó napot!- köszöntem mosolyogva.
- Itt jobbra találja a DÖK-ös termet. Keresse Natanielt a beiratkozásával kapcsolatosan- majd elviharzott.
Még csak 5 perce vagyok itt, de már most is ugráltatnak. De jó!- elindultam a terem felé. Nataniel biztos egy kis kocka kölök.
- Heeelóóó! Natanielt keresem.
- Én vagyok Nataniel. Te biztos Zoey vagy az új diák- Nataniel egy szőke hajú, aranybarna szemű, tipikus jó kisfiú volt. Fehér inget és kék nyakkendőt viselt.
- Aha, az igazgatónő küldött valami papírok miatt- bólintott, majd elkezdett kotorászni az iratok között.
- Úgy látom minden rendem van, de szükséged lesz egy igazolványképre és 25$-ra. Most látom, hogy a regisztrációs lapodat elfelejtetted ideadni. Sajnos el kell utasítanunk a jelentkezésed- majd elmosolyodott.
- Mi vaaan?! - néztem rá kikerekedett szemekkel.
- Nyugi csak vicceltem! A 10.a osztályban leszel, itt van az órarended- éreztem ahogy a fejem elvörösödik, legszívesebben felpofoztam volna a szőke fejét, hogy a jó nénikéjével szórakozzon, de végül csak ennyit mondtam:
- Ez nagyon nem volt vicces!- nem akartam már az első napon verekedni.
Szuper! Nem elég, hogy beszívat, de honnan a fenéből szerezzek 25$?! Elindultam az udvar felé. Elég nagy, volt elég hely kitombolni magam. Hirtelen megbotlottam egy faágban. Mikor feleszméltem egy szürke szempárral találtam szembe magam.
- Nem tudsz vigyázni?!- morrant rám. A szempár gazdája egy vörös hajú, rockos kinézetű fiú volt. Fekete dzsekit, piros pólót és farmert viselt. Elég jó volt az összhatás..
- Bocs véletlen volt, de te is vigyázhatnál!- válaszoltam az ő stílusában
- Ne, hogy már az én hibám legyen kiscsaj!
- Attól, hogy nem vagyok egy felhőkarcoló nem vagyok kiscsaj, ha nem látnád Mr. Bunkóság. - az arcán mintha egy kis mosolyt láttam volna.
- Amúgy Castiel- minden mondatomba beleköt ez a vörös.
- Zoey- válaszoltam, majd elővettem a telefonomat, mert szándékomban állt zenét hallgatni. Castiel persze rögtön kiszúrta és kikapta a kezemből.
- Hé add vissza!- kiáltottam és próbáltam kivenni a kezéből, de sikertelenül.
- Nem is olyan nagy hátrány, ha ez ember felhőkarcoló, ugye?!- nevetett fel, majd megnézte, hogy mit akartam hallgatni- Nem gondoltam volna, hogy bírod a Winged Skullt....- majd gondolkodni kezdett.
- Nehogy megerőltesd magad a nagy gondolkodásban- reagáltam le az eseményeket, mire Ő kérdőn nézett rám. Gyorsan kikaptam a kezéből a telómat.
- Nagyon cseles -mosolygott rám, majd elment. Csak most vettem észre, hogy rajta Winged Skullos-os póló van. Vajon mi járhatott abban a vörös fejében? De miért is érdekel engem Castiel? Elindultam megcsináltatni az igazolványképet. A Bazárban ingyen meg is csinálták. Nem lett egy number one, de most ez érdekelt a legkevésbé. Visszamentem a suliba, hogy leadjam a képet megvan a 25$ is. A folyosón összefutottam egy vörös hajú kedves lánnyal. Irisnek hívták, nagyon szimpatikus volt. Odaadtam az igazgatónak a képet és a pénzt. Persze, hogy nem volt így jó neki, ezért keresnem kellett egy gémkapcsot. Benyitottam az egyik terembe ahol Ken-nel találtam magam szemben.
- Zoeeeyy!- hogy kerül ez ide?! Ken az előző sulimba járt. Alacsony, barna hajú fiú. Megrögzötten szerelmes belém. Kicsit idegesítő, de nem gondoltam volna,hogy találkozom vele itt.
- Ken? Mi a jó fenét keresel itt?!- néztem rá kérdőn
- Nagyon hiányoztál, ezért a szüleim beleegyeztek, hogy átiratkozzak ebbe a suliba. Ugye milyen jó?- nagyon...ekkor megpillantottam egy gémkapcsot az egyik padon. Gyorsan felkaptam.
- Most mennem kell- ezzel kirohantam a teremből. Oda mentem az igazgatónőhöz aki kikapta a kezemből.
- Köszönöm! Még mindig itt van? Menjen keressen valami elfoglaltságot!- persze, egy mondatával köszöni meg, hogy futkostam egész nap és csesz le 10mp alatt. Szép....
Hirtelen ismerős hang ütötte meg a fülem. - Ugye nem?- mikor hátranéztem Kent láttam boldogan felém szaladni. Gyorsan rükvercbe kapcsoltam és kimentem az udvarra. Persze őt ez nem gátolta meg abban, hogy ne kiáltson utánam az egész folyosót bezengve. Mikor kiértem az udvarra kifújtam magam. Valaki hátulról hátba vágott. Megfordultam és Castiellel találtam szembe magam.
- Csá Zoey!- vigyorgott rám, mert észrevette, hogy eléggé meglepődtem.
- Cső Castiel!- nagyon kedvesen tud köszönni, de tényleg.
- Mi ez a fene nagy boldogság?- kérdeztem, a vigyorgására utalva.
- Már az is baj ha jó kedvem van?- kérdezte visszavéve az arcából, de láttam rajta, hogy még mindig mosolyog. Ekkor Ken hátulról átölelt.
- M-mi a fene?- mondtam miközben próbáltam leszedni magamról a fiút, de sikertelenül.
- Zoeey! Olyan gyorsan eltűntél! Már mindenhol kerestelek!- ne, Ken ne égess már le mindenki előtt az udvaron.
- Ken, hagyjál békén!- ekkor jutott eszembe, hogy Castiel még mindig itt áll velem szemben. Felnéztem, de nem volt ott. Hirtelen már nem éreztem a fojtó szorítást a derekam körül. Megfordultam és Castielt láttam amint Kent a pólójánál fogva lógatja. Ken kb. fél méterrel a föld fölött rúgkapált. Elég vicces látvány volt. Castielre néztem aki nagyotmondóan sóhajtott:
- Jobban kéne vigyáznod magadra, kislány!- ekkor elindult a másik irányba Kennel a kezében. Már megint kezdi ezt a kislány dumát? Nem tudtam mire vélni a történteket, csak álltam ott egy darabig. Mért segített nekem Castiel? Ezekkel a gondolatokkal indultam utánuk. A tornaterembe kötöttem ki. Miért jött ide? Ekkor megláttam Kent a gatyájánál fogva fellógatva a kosárpalánkon.
- Ken? Veled meg mi lett?- néztem rá, közben elmosolyodtam.
- Én..én sajnálom. Nem tudtam, hogy te már Castielt szereted. - mondta szomorúan, majd lehajtotta a fejét. Mi az, hogy már? Vagyis, hogy én egyáltalán nem...
- Ezt Ő mondta?
- I-igen...- majd próbált lejönni, de nem jött össze.
- Ömm...hozok segítséget!- azzal elfutottam, megkerestem a gondnokot aki leszedte a fent szerencsétlenkedő Kent. Úgy éreztem tartozom neki ennyivel, ha már miattam került ilyen helyzetbe. Az udvaron ismét belefutottam Castielbe. (Szó szerint)
- Kezdem azt hinni, hogy ezt direkt csinálod- mondta kissé mérgesen, majd leporolta a nadrágját, mert ugye sikeresen feldöntöttem.
- Bocs, de te is figyelhetnél, mint már mondtam. Mért mondtad Kennek- nem engedte, hogy befejezzem a mondatom, megragadta a csuklóm és elkezdett húzni egy nekem eddig ismeretlen folyosórészre. Felmentünk egy lépcsőn és a tetőn kötöttünk ki. De miért jöttünk ide? Mondjuk nagyon szép a kilátás az egész várost lehet látni innen.
- Castiel...?
- Hmm...?- nézett rám kérdőn
- Miért mondtad Kennek, hogy én téged szeretlek?- láttam rajta ahogy elpirul. Ha belegondolok egész normális volt a délután. A kiscsajos megjegyzéseit kivéve nem is bunkózott velem.
- Csak azt akartam, hogy lekopjon végre, nagyon idegesítő az a srác- mondta visszatérve a megszokott stílusához.
- Hát...köszi- mondtam mosolyogva, bár nem igazán értettem, hogy miért érdekli Castielt, hogy én mit csinálok.
- Aha...- nézett komoran maga elé.
- Olyan szép innen a kilátás. Nem tudtam, hogy ide is fel lehet jönni.
- Mert nem is lehet- mondta, majd megjelent egy kacér vigyor az arcán- csak neked csak most!
- Szóval érezzem megtiszteltetve magam..?- kezdtem húzni az a agyát.
- Na ná, hogy- húzta ki magát vigyorogva.
Nem bírtam ki, annyira tetszett a város, hogy le akartam rajzolni. Elővettem a vázlatfüzetemet és rajzolni kezdtem. Castiel nem értette, hogy mit akarok. Mellém áll, mert eddig szemben álltunk egymással. Ekkor egész mást rajzoltam, nem a várost. Egy arcot, ami olyan lett mint Castiel.
- Aha...szóval szeretsz rajzolni- mondta vigyorogva. Feleszméltem, hogy reagálni kéne valamit.
- Mért talán baj?- kérdeztem nagy csodálkozó boci szemekkel. Hirtelen kikapta a kezemből a rajzot.
- Nah, ne már!
- Hehe mintha ismerős lenne ez a nagyon helyes személy- vigyorodott el a képe. Jól van Ő is kis egóval rendelkezik.
- Mit nem mondasz...- mosolyodtam el- Vissza kapom?
- A-a- majd magasra emelte a kezét, meg persze a rajzot is.
- Castiel...tudod, hogy nem születtem felhőkarcolónak.
- Tapasztaltam- majd végigmért a szemével. Nem tudtam mire vélni amit csinál- Na jól van, tessék vissza adom- nyújtotta felém a füzetet.
- Köszi- mikor már elvehettem volna tőle elkapta előlem- Hé! Nem úgy volt, hogy vissza kapom?
- Csak akkor ha nekem adod a rajzot, ha már engem rajzolgatsz!- mondta pimaszul
- Honnan veszed, hogy Te vagy a rajzon?- mi ciki lenne, ha most leesne neki.
- Nem baj, nekem akkor is kell- kitépte a rajtot a füzetből, félbehajtotta és zsebre vágta. Castiel gyűjtené a rajzokat?! Nem hinném. De az egója mindenek felett...- Voltál már a városban?- ez most, hogy jutott az eszébe? Most esett le, hogy egész délután Castiellel voltam.
- Hát igazából még nem volt időm körbejárni...
- Akkor gyere, tudok egy jó helyet- megragadta a kezem és húzni kezdet maga után. Mi vagyok én, kutya, hogy maga után rángat?! Éppen leakartam cseszni, hogy a jó ...* rángassa kedvére, de megérkeztünk.
Hova hozta el Castiel a főhősnőnket? Miért segít neki? Mi fog történni velük?
Amber is bekerül a képbe.
A következő részből kiderül...